A Hajdúszoboszlói Sporthorgász Egyesület vezetősége és lelkes aktivistái évek óta azon fáradoznak, hogy a tagoknak és a tavakhoz látogató vendégeknek egyre jobb legyen. Ennek érdekében 2009-ben is sokat tettek. A szokásos évi közgyűlésen, melyet idén is február első vasárnapján tartottak a művelődési központ nagytermében Orosz János, az egyesület elnöke értékelte az elmúlt évet.
Időrendi sorrendbe haladva szólt a környezetvédelmi napról, mely a horgászok számára egész évben kell, hogy tartson! Mivel a környezet védelme és főleg a tavak vizének és környékének tisztasága közös érdek, ez a téma fontos kérdés volt már az előző években is. Szintén megszokott, hogy a közgyűlésen hangzik el a telepítésekre vonatkozó minden adat. Tavasztól őszig 3830 kg hal költözött a tavakba, hat részletben és csak ideiglenesen, hiszen a horgászok csaknem mindet visszafogták. Idén kevesebb halat tudtak venni, pontosan nyolc mázsával és a végösszeg így is ötszázezer forinttal több, mint például 2007-ben. Tavaly egészen pontosan 3.280 ezer forintot költöttek halasításra. 2009-ben a szokásos ponty, amur, kárász, keszeg és ragadozó halak mellé, jött a pár éve slágerré vált afrikai harcsa és újításként a kecsege! Nem csoda hát, ha a tagság egyre lelkesebb, s talán ez idővel tovább gyűrűzik, mint a víz, ha követ dobnak bele. A horgászok a jövőben remélhetőleg sokkal pontosabban vezetik majd a fogási naplót, és persze időben fogják leadni, és talán ami a legfontosabb, megtanulják tisztelni a halat! Ősi magyar szokás szerint kellene bánni a zsákmányállattal, de ez még a következő évek feladata. Egyenlőre óriási siker, hogy szintén több éves tárgyalás sorozat keretében végre összejött az a területcsere, mely szerint az egyesület egy 6,5 hektáros új tóhoz jutott. A tervek szerint a negyedik tavon a bojlis horgászat szerelmeseinek szeretnének kedvezni és több kilós anyapontyokat telepíteni, melyeket egy jobb érzésű horgász várhatóan nem akar fazékba tenni! A vizek szerelemeseinek eláruljuk, hogy internetes oldalunkon ismét elindítjuk Horgászmagazinunkat, ahol részletesen olvashatnak majd az új tó telepítéséről, az idei árakról, szabályokról és az egyesület munkájáról. No meg sok más hajdúszoboszlói vonatkozású horgászhírről.
























